Adventi (és nagyböjti) üzenet levélben.
Feliratkozni itt lehet.
Gyulay Endre püspök atya bevezetője pedig alább olvasható:
Állj meg és nézz szemébe! Lépésben sétálva, ütemesen rohanva, szamáron baktatva, kocsin, szánkón haladva, lovon ügetve, vágtázva, kerékpáron, motorkerékpáron, Trabanton, Mercédeszen, 50-nel, 200-zal, száguldó vonatokon, vitorlázón, Boeingon versenyt repülve az idővel, űrhajón az űrben ... Gyorsan, gyorsan, nem számít az erdő, a virág, a madár dala, a legelő állat, a teremtett világ ezer szépsége, sőt a másik ember sem, akkor sem ha szép, vagy éhes, ha gyermek, vagy öreg. Pontot se tettem, hogy érezhető legyen a mi, mai rohanó tempónk.
Gépek diktálják a munkánk ütemét, felhasznált száz és száz könyv felsorolt címe a diploma értékét, kapcsolat sorozatokkal mérik az u. n. szerelmet. Legalább két munkahely kellene a megélhetéshez, öt-hat fizetés az igényeinkhez.
Fáradtak vagyunk, kiégettek. Élünk, de nem tudjuk minek, mi a célja életünknek. Már kedélyvilágunk sem változik, ha a borús ég után végre kisüt a nap. Nincs már semmi érték számunkra. Élet, lélek, Isten, templom, világnézet, erkölcs, becsület, önzetlenség, szeretet, e szavaknak már nincs visszhangja bennünk.
Házasság, gyermek, nem a boldogságunk előidézői. Még jó, hogy van válás, meg abortusz. Szülő meg nagyszülő talán csak nem várja el, hogy velük is törődjünk?!
Kétezer évvel ezelőtt is baj volt az értékekkel. Nem volt érték a betlehemi Gyermek, se a főpapoknak, se az írástudóknak, se a jeruzsálemi népnek, s a királynak is csak annyira, hogy miként tudja eltenni még időben láb alól.
Mária csendes, van ideje kisfia részére. József csendes mindent megtesz és elvisel a kicsiért. Pásztorok figyelik a természetet, az állataikat és az eget: mennek is, sőt szegénységükből szeretet ajándék is kitelik. Pogányok jönnek hódolni, volt idejük megfigyelni a csillagokat.
Rohanó, érték vesztett fiatalok, emberek! Álljatok meg a jászol-szegénységében fekvő Gyermek előtt. Nézzetek szemébe. E szempár dalolja: Atyám jövök, hogy teljesítsem akaratodat! Boldog, mert szeret és értünk jött, hogy értünk áldozza életét.
Egyik szeme szívembe kiáltja: Nézd, hogy szeret az Atya téged, érted küldött e világba, hát láss!
A másik szeme csendes könnycseppel jelzi, annyira szeretlek, hogy a kereszten halok meg érted!!!
Állj meg és nézz szemébe! Biztos megérted, hogy miért élt Ő és hogy élj te!
2010. november 30., kedd
Anselm Grün - A bennünk lakozó titok
Anselm Grün:
A bennünk lakozó titok
Advent a vágyakozás ideje. A vágyakozás szerető kívánkozás az után, ami mélységesen betöltheti és kielégítheti szívünket. A vágyakozás mindig a szeretettel kapcsolatos, a szívvel, amely a vágyakozás révén tágul ki. Szent Ágoston szemében a vágyakozás az ember egyik alapjellemzője. Az ember lényege szerint olyan valaki, aki Isten után vágyakozik. Ez nem mindig nyilvánvaló, de minden földi vágyakozásban ott rejlik ez a végső, Isten utáni vágyakozás is. Ha szenvedélyesen vágyakozom a sikerre, a vagyonra, a gazdagságra, az elismerésre, akkor vágyakozásom mindig túlmutat az elérhetőn. Nincs olyan elismerés, amely teljesen kielégítené vágyakozásomat. Nincs olyan vagyon, amely teljes nyugalmat biztosíthatna nekem. Végső soron minden vágyamban Isten után vágyakozom. Ezt fejezte ki klasszikusan Ágoston, amikor azt írta: ,,Nyugtalan a mi szívünk, míg nyugalmat nem talál benned, Istenem.''
Aki elfojtja vágyakozását, a vágy betegévé, szenvedélybeteggé válik. Advent lenne annak az ideje, hogy szenvedélyeinket ismét vágyakozássá változtassuk. Mindegyikünk ismer szenvedélyeket, belső függőségeket. Nem csupán a szembeötlő szenvedélyek léteznek, mint például az alkoholizmus, a drogozás, a gyógyszer-függőség, a munkamánia, a kapcsolati szenvedély, a sexőrület, a játékszenvedély. Mihelyt függővé válunk valamilyen viselkedéstől vagy dologtól, kialakul bennünk a szenvedély struktúrája. Többé nem vagyunk képesek az illető viselkedés vagy a szóban forgó dolog nélkül létezni. A művészet abban állna, hogy gondosan szemügyre vesszük szenvedélyeinket, és felfedezzük bennük azt a vágyakozást, amely megmutatja nekünk, hogy kívánkozásunk túlmutat mindazon, ami hétköznapi és banális. Végső fokon a haza és a védettség iránti vágyakozás, az elveszett Paradicsom iránti vágyakozás rejlik ebben. Ez azonban nem valami hibás vagy egészségtelen fejlemény, nem az éretlenség vagy a visszafejlődés kifejeződése. Valami mást mutat, nevezetesen annak sejtelmét, hogy csak akkor tudjuk belevetni magunkat az élettel folytatott küzdelembe, ha otthon vagyunk saját magunkban, és ha istent ama titokként érzékeljük, amely bennünk lakozik.
Ha advent idején érintkezésbe kerülök vágyakozásommal, akkor meg tudok békélni életem átlagosságával. Akkor búcsút tudok mondani azoknak az illúzióknak, amelyeket az életemről alkottam magamnak, például annak az illúziónak, hogy a foglalkozásomnak teljesen ki kell töltenie engem, hogy családom képes mindig harmóniában élni, vagy hogy mindig sikeres és mindenki kedvence lehetek. Sokan makacsul ragaszkodnak ezekhez az illúziókhoz, s ha az élet nem teljesíti őket, akkor ezt azáltal fojtják el, hogy rózsaszínben mutatják be életüket. Amikor másoknak mesélnek valamit, szívesen esnek túlzásokba. Mindig érdekfeszítőbben ábrázolják a dolgot, mint amilyen. Ha önmagukról beszélnek, mindig azt mesélik el, milyen rendkívüli a bennük éppen zajló folyamat. Ezzel azt akarják elfedni, hogy mély válságban vannak. Szemüket becsukják életük banalitása előtt, és helyzetük túlzó leírásával tartják fenn különlegességük illúzióját.
Vágyakozásomnak pozitív hatása van. Távol tart attól, hogy életemet túlterheljem bizonyos elvárásokkal, s az embereket agyonnyomjam kívánságaimmal. Meg tudok békélni hétköznapjaimmal, el tudom fogadni azokat olyannak, amilyenek. S el tudom fogadni az embereket is olyannak, amilyenek. Ez éppúgy vonatkozik munkatársaimra, mint házastársamra. A vágyakozás kivezet ezen a világon túlra. Van bennem valami, ami túl van ezen a világon, valami, amin a világnak nincs hatalma. A vágyakozás ezért megszabadít attól, hogy a világhoz tapadjak. Elfogadom, hogy egyetlen ember sem képes kielégíteni legmélyebb vágyakozásomat. Ebből a magatartásból fakadóan képes vagyok szabadon találkozni a másik emberrel, anélkül hogy valamilyen előre gyártott, merev képbe szorítanám őt túlzott elvárásaimmal. A vágyakozás lehetővé teszi számomra, hogy előítéletektől mentes nyitottsággal közeledjem mások felé. Így aztán képes leszek élvezni a találkozást és a kapcsolatot, anélkül hogy folytonosan valami többet akarnék. A másik ember Istenhez utal engem, anélkül hogy istenné kellene válnia számomra.
Saint-Exupérytől származik a híres mondás: ,,Ha hajót akarsz építeni, tanítsd meg az embereket a széles óceán iránti vágyakozásra.'' A vágyakozásban tehát olyan erő rejlik, amely képessé tesz minket arra, hogy egészen konkrét módon közelítsünk meg utópiákat. A vágyakozás arra ösztönözte a középkori embereket, hogy magas dómokat építsenek. Ez az építészet a vágyakozásból élt. A zene is a vágyakozásból él, s ablakot nyit az égre. Végső soron minden művészet az örökkévaló, a még soha nem volt megmutatkozása. Az egészen más iránti vágyakozásnak a kifejeződése. A vágyakozásban olyan erő rejlik, amely képes szétfeszíteni a betont, képes széttörni azt a páncélt, amelyet azért építettünk magunk köré, hogy érzéketlenek legyünk a másik világ iránt. A vágyakozás megnyitja szűk világunkat. Nyitva tartja fölöttünk a horizontot. A vágyakozás nem zárkózik el az élet rettenetes tényei elől, viszont rávezet minket annak a reménynek a nyomára, amelynek segítségével képesek vagyunk szembenézni a valósággal, anélkül hogy kétségbeesnénk miatta.
Advent idején kérdezd meg magadtól, tulajdonképpen mi is a legmélyebb vágyakozásod. Ha érintkezésbe lépsz vágyakozásoddal, szíved tágassá válik. Szabadnak fogod érezni magadat, még ha minden szűkös is körülötted.
Bízzál meg a haza és a védettség, az igazi élet és a hiteles szeretet iránti vágyakozásodban. Amikor adventi énekeket énekelsz vagy Izajás próféta szavait hallgatod, engedd, hogy oly módon érjenek el hozzád a szavak, hogy felszítsák vágyakozásodat. Vágyakozásod kitágítja majd életedet, és elvezet az élet forrásához, amely benned buzog, és nem hagyja, hogy a téged körbevevő kövek határok közé szorítsák.
Forrás: Publik-Forum, 2003/23,
ÉV 2004. december
A bennünk lakozó titok
Advent a vágyakozás ideje. A vágyakozás szerető kívánkozás az után, ami mélységesen betöltheti és kielégítheti szívünket. A vágyakozás mindig a szeretettel kapcsolatos, a szívvel, amely a vágyakozás révén tágul ki. Szent Ágoston szemében a vágyakozás az ember egyik alapjellemzője. Az ember lényege szerint olyan valaki, aki Isten után vágyakozik. Ez nem mindig nyilvánvaló, de minden földi vágyakozásban ott rejlik ez a végső, Isten utáni vágyakozás is. Ha szenvedélyesen vágyakozom a sikerre, a vagyonra, a gazdagságra, az elismerésre, akkor vágyakozásom mindig túlmutat az elérhetőn. Nincs olyan elismerés, amely teljesen kielégítené vágyakozásomat. Nincs olyan vagyon, amely teljes nyugalmat biztosíthatna nekem. Végső soron minden vágyamban Isten után vágyakozom. Ezt fejezte ki klasszikusan Ágoston, amikor azt írta: ,,Nyugtalan a mi szívünk, míg nyugalmat nem talál benned, Istenem.''
Aki elfojtja vágyakozását, a vágy betegévé, szenvedélybeteggé válik. Advent lenne annak az ideje, hogy szenvedélyeinket ismét vágyakozássá változtassuk. Mindegyikünk ismer szenvedélyeket, belső függőségeket. Nem csupán a szembeötlő szenvedélyek léteznek, mint például az alkoholizmus, a drogozás, a gyógyszer-függőség, a munkamánia, a kapcsolati szenvedély, a sexőrület, a játékszenvedély. Mihelyt függővé válunk valamilyen viselkedéstől vagy dologtól, kialakul bennünk a szenvedély struktúrája. Többé nem vagyunk képesek az illető viselkedés vagy a szóban forgó dolog nélkül létezni. A művészet abban állna, hogy gondosan szemügyre vesszük szenvedélyeinket, és felfedezzük bennük azt a vágyakozást, amely megmutatja nekünk, hogy kívánkozásunk túlmutat mindazon, ami hétköznapi és banális. Végső fokon a haza és a védettség iránti vágyakozás, az elveszett Paradicsom iránti vágyakozás rejlik ebben. Ez azonban nem valami hibás vagy egészségtelen fejlemény, nem az éretlenség vagy a visszafejlődés kifejeződése. Valami mást mutat, nevezetesen annak sejtelmét, hogy csak akkor tudjuk belevetni magunkat az élettel folytatott küzdelembe, ha otthon vagyunk saját magunkban, és ha istent ama titokként érzékeljük, amely bennünk lakozik.
Ha advent idején érintkezésbe kerülök vágyakozásommal, akkor meg tudok békélni életem átlagosságával. Akkor búcsút tudok mondani azoknak az illúzióknak, amelyeket az életemről alkottam magamnak, például annak az illúziónak, hogy a foglalkozásomnak teljesen ki kell töltenie engem, hogy családom képes mindig harmóniában élni, vagy hogy mindig sikeres és mindenki kedvence lehetek. Sokan makacsul ragaszkodnak ezekhez az illúziókhoz, s ha az élet nem teljesíti őket, akkor ezt azáltal fojtják el, hogy rózsaszínben mutatják be életüket. Amikor másoknak mesélnek valamit, szívesen esnek túlzásokba. Mindig érdekfeszítőbben ábrázolják a dolgot, mint amilyen. Ha önmagukról beszélnek, mindig azt mesélik el, milyen rendkívüli a bennük éppen zajló folyamat. Ezzel azt akarják elfedni, hogy mély válságban vannak. Szemüket becsukják életük banalitása előtt, és helyzetük túlzó leírásával tartják fenn különlegességük illúzióját.
Vágyakozásomnak pozitív hatása van. Távol tart attól, hogy életemet túlterheljem bizonyos elvárásokkal, s az embereket agyonnyomjam kívánságaimmal. Meg tudok békélni hétköznapjaimmal, el tudom fogadni azokat olyannak, amilyenek. S el tudom fogadni az embereket is olyannak, amilyenek. Ez éppúgy vonatkozik munkatársaimra, mint házastársamra. A vágyakozás kivezet ezen a világon túlra. Van bennem valami, ami túl van ezen a világon, valami, amin a világnak nincs hatalma. A vágyakozás ezért megszabadít attól, hogy a világhoz tapadjak. Elfogadom, hogy egyetlen ember sem képes kielégíteni legmélyebb vágyakozásomat. Ebből a magatartásból fakadóan képes vagyok szabadon találkozni a másik emberrel, anélkül hogy valamilyen előre gyártott, merev képbe szorítanám őt túlzott elvárásaimmal. A vágyakozás lehetővé teszi számomra, hogy előítéletektől mentes nyitottsággal közeledjem mások felé. Így aztán képes leszek élvezni a találkozást és a kapcsolatot, anélkül hogy folytonosan valami többet akarnék. A másik ember Istenhez utal engem, anélkül hogy istenné kellene válnia számomra.
Saint-Exupérytől származik a híres mondás: ,,Ha hajót akarsz építeni, tanítsd meg az embereket a széles óceán iránti vágyakozásra.'' A vágyakozásban tehát olyan erő rejlik, amely képessé tesz minket arra, hogy egészen konkrét módon közelítsünk meg utópiákat. A vágyakozás arra ösztönözte a középkori embereket, hogy magas dómokat építsenek. Ez az építészet a vágyakozásból élt. A zene is a vágyakozásból él, s ablakot nyit az égre. Végső soron minden művészet az örökkévaló, a még soha nem volt megmutatkozása. Az egészen más iránti vágyakozásnak a kifejeződése. A vágyakozásban olyan erő rejlik, amely képes szétfeszíteni a betont, képes széttörni azt a páncélt, amelyet azért építettünk magunk köré, hogy érzéketlenek legyünk a másik világ iránt. A vágyakozás megnyitja szűk világunkat. Nyitva tartja fölöttünk a horizontot. A vágyakozás nem zárkózik el az élet rettenetes tényei elől, viszont rávezet minket annak a reménynek a nyomára, amelynek segítségével képesek vagyunk szembenézni a valósággal, anélkül hogy kétségbeesnénk miatta.
Advent idején kérdezd meg magadtól, tulajdonképpen mi is a legmélyebb vágyakozásod. Ha érintkezésbe lépsz vágyakozásoddal, szíved tágassá válik. Szabadnak fogod érezni magadat, még ha minden szűkös is körülötted.
Bízzál meg a haza és a védettség, az igazi élet és a hiteles szeretet iránti vágyakozásodban. Amikor adventi énekeket énekelsz vagy Izajás próféta szavait hallgatod, engedd, hogy oly módon érjenek el hozzád a szavak, hogy felszítsák vágyakozásodat. Vágyakozásod kitágítja majd életedet, és elvezet az élet forrásához, amely benned buzog, és nem hagyja, hogy a téged körbevevő kövek határok közé szorítsák.
Forrás: Publik-Forum, 2003/23,
ÉV 2004. december
(Forrás: SzePi)
Adventi kérés
Azt mondtam egy angyalnak,
aki az év kapujánál fogadott:
adj nekem egy lámpást,
hogy biztos léptekkel
mehessek szembe
a bizonytalansággal.
Ő így válaszolt:
- Indulj csak a sötétbe,
és tedd kezed Isten kezébe.
Ez jobb, mint egy lámpás,
és biztosabb, mint egy ismert út.
aki az év kapujánál fogadott:
adj nekem egy lámpást,
hogy biztos léptekkel
mehessek szembe
a bizonytalansággal.
Ő így válaszolt:
- Indulj csak a sötétbe,
és tedd kezed Isten kezébe.
Ez jobb, mint egy lámpás,
és biztosabb, mint egy ismert út.
(Forrás: SzePi)
2010. november 10., szerda
2010. november 1., hétfő
Mindenszentek ünnepe és Halottak napja
Mindenszentek ünnepe - november 1.
Jel 7,2-4.9-14; Zs 23; 1Jn 3,1-3; Mt 5,1-12a
Magyar Katolikus Lexikon
Az ünnep célja, hogy az összes szentet – nemcsak azokat, akiket az Egyház külön szentnek nyilvánított – egy közös napon ünnepeljük. Az ünnepi mise könyörgése ki is nyilvánítja: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat!”
(Forrás: Magyar Kurír)
Halottak napja – november 2.
Jób 19,1.23-27a vagy Róm 5,5-11 Zs 26 Jn 6,37-40
Magyar Katolikus Lexikon
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)