Képzeljük el, hogy kirándulók indultak el, magas hegycsúcs megmászására vállalkoztak. Vegyük szemügyre csoportjukat pár órával az indulás előtt. Nyugodtan elképzelhetjük, hogy abban a percben háromfajta elemre oszlik az együttes:
- Egyesek sajnálják, hogy elhagyták a vendégfogadót. A fáradság, a veszélyek aránytalannak látszanak a siker értékéhez viszonyítva. Elhatározzák, hogy visszafordulnak.
- Mások nem bánják, hogy elindultak. Szépen süt a nap, nagyszerű a kilátás. De hát miért kellene még feljebb menni? Nem jobb-e élvezni a hegyet ott, ahol vagyunk, a rét és az erdő kellős közepén? – Le is fekszenek a fűbe, átcserkészik a környéket és várják az uzsonna idejét.
- Végül ismét mások, az igazi alpinisták, csakis a csúcsra néznek, hiszen megfogadták, hogy megmásszák. S nekiindulnak, előre.
Fáradtak, – bonvivánok, – tüzes szívűek.
Három Embertípus... Szíve mélyén mindegyikünk ott hordja e háromnak csíráját, – s világszerte csakugyan e három között oszlott meg mindig az Emberiség.
- Először: a fáradtak (vagy pesszimisták)
- Aztán: a bonvivánok (vagy élvhajhászók)
- S végül: a tüzes szívűek
Borúlátás és visszatérés a Múltba; a jelen perc élvezése; lendület a Jövő felé. Amint mondottam: három alapvető magatartás, szembenézve az Élettel. S következésképpen: feltétlenül a boldogság három ellentétes formája is itt áll előttünk. S ezzel vissza is jutunk témánk lényegéhez.
- 1. Először: a nyugalom boldogsága. – „Csak semmi izgalom, semmi kockázat, semmi erőfeszítés. Csökkentsük kapcsolatainkat, szűkítsük igényeinket, tompítsuk lámpánk fényét, kérgesítsük meg bőrünket, bújjunk vissza csigaházunkba. – Boldog ember az, aki legkevesebbet gondolkodik, minél kevésbé érez és nemigen vágyódik semmire”.
- 2. Aztán: az élvezés boldogsága, – a mozdulatlan, vagy – helyesebben mondva – a folyton felújított gyönyör. „Az élet célja nem az, hogy cselekedjünk és alkossunk, hanem, hogy kihasználjuk az előnyeit. Tehát: még kisebb erőfeszítés, vagy éppen csak annyi, hogy kicserélhessük a poharat, meg a likőrt. Elnyújtózni, mint a levél a napsugárban, minden percben másik oldalra feküdni, hogy még jobban élvezhessük új helyzetünket: ez a boldogság receptje. – Boldog az, aki legteljesebben képes élvezni a rendelkezésére álló pillanatot”.
- 3. Végül: a növekedés boldogsága. – E harmadik szempont szerint a boldogság nem önmagáért létezik és nincs is olyan értéke, mint egy tárgynak, amire törekedhetünk és amit önmagában megragadhatunk. A boldogság csak jele, eredménye és szinte jutalma a helyesen irányított cselekvésnek. „A boldogság az erőfeszítés mellékterméke” – mondja valahol A. Huxley. Tehát nem elég – ahogy a modern hedonizmus sugallja – akárhogy megújhodnunk, hogy boldogok legyünk. Semmiféle változás nem boldogít, ha nem emelkedő irányban történik. – Boldog ember tehát az, aki a boldogság közvetlen keresése nélkül, feltétlenül megtalálja az örömöt, szinte ráadásul abban a tettében, amellyel kiteljesedni igyekszik, s önmaga végső határáig tör előre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése