Egy püspök a párkapcsolatról, szexualitásról...

Már nem fért bele az interjú szövegébe az a gondolatmenete, hogy a média is lehetne nyitottabb az egyház felé, így könnyebben kommunikálnának. Az emberek újra a hit értékei felé fognak fordulni, állítja, és mély meggyőződéssel érvel amellett, hogy érdemes várni a szexszel a házasságig. A Miskolci Katolikus Egyetemi Lelkészség meghívására az egyetemre látogató Bíró László püspököt kérdeztük.

- Elsőre kicsit furcsa, hogy egy katolikus püspök beszél a párkapcsolatról, szexualitásról...
- Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy egy orvosnak nem kell betegnek lennie, hogy gyógyítani tudjon. Ha egy házas ember beszélne a házasságról, ő sem csak a sajátjáról beszélne. A papokat nagyon sokan megajándékozzák az őszinte bizalommal, így sok indirekt tapasztalatot szereztem. Az időm nagy részét családgondozásra, pasztorációra fordítom, van módom látni, mi is az a házasság.

- Mintha az egyházból, a templomok padsoraiból hiányozna az egyetemista korosztály.
- Nagyon nehéz egy fiatalnak tiszta képet kapnia papságról, egyházról, vallásról, erkölcsi elvekről. Sokan csak filmekben látnak klasszikusan öltözött papot. Számos alkalommal meglepődve áll szemben velem egy fiatal, hogy „jé, ilyen egy püspök!” Nagyon dezinformált egyházképpel rendelkeznek, nem tudják elképzelni, hogy a pap a valóság talaján állhat. Eszembe jut, most volt a Családok Kongresszusa Valenciában, és ott mondta egy előadó, hogy a nyugati társadalmakban az emberek belefáradtak a bizonytalanságba, amit például az élettársi viszony jelent, és visszatérnek a stabil házassághoz.

- Akkor lehetségesnek tart a jövőben egyfajta tömeges visszatérést az egyházhoz?
- Igen, föltétlenül, de azt nem tudom, mennyire lesz ez tömeges. A fiatalok vékony rétege nagyon tisztán, nagyon határozott irányba próbál élni. Azt sem tudom, hogy a tömegeket meddig lehet - ahogy valaki megfogalmazta - filozófiai alapot nél­kü­löző, családellenes, hazugságra épített filozófiával, demagógiával félrevezetni. Sok mindentől függ, hogy a tömegek mikor jutnak el az erkölcsi elveket követő gondolkodáshoz és ítélkezéshez. A gondolkodó ember azért lassan felkapja a fejét, és tudja, hová kell állni.

- Elég nagy felhördülés tapasztalható a fiatal generációk körében, amikor szóba kerül, hogy az egyház a szexuális életet csak a házasságban képzeli el. Ma azért nehezebb ezt megélni, mint régen.
- Van egy szerelmesekből álló csoportom. Volt egy olyan két hét, amikor eldöntötték, hogy egy kisujjal sem érnek egymáshoz a párok. A résztvevők túlnyomó többsége végigcsinálta a dolgot, és meg­döbbentő tapasztalatokról számoltak be. Mivel nem volt testi érintkezés, a fennmaradó időben elkezdtek beszélgetni, elmozdultak egy mélyebb dialógus felé. Magam is meglepődtem, amikor egy későbbi jegyespár elmondta, hogy azóta is abból az időszakból élnek. Én bátorítóan szeretek beszélni a tisztaság gyümölcseiről. Az a gondolkodás, ami látszólag felszabadítja a testet, sokkal inkább leválasztja róla a személyt. Egyedül az ember képes a gesztusaihoz hozzáadni önmagát, kifejezni velük belső lelkiállapotát, érzéseit. A szerelem gesztusai egyenlők az önátadás gesztusaival, vagyis ha lelkileg nem adom oda magam, de a testemet igen, akkor nem emberi cselekedet történik. Nem is kell kereszténynek lenni ennek belátásához, a gondolkodó ember magatartása a tisztán, felelős­séggel megélt szerelem, a valódi önátadás.

A saját generációm annak idején tartotta a tisztaságot, de lehet, hogy magában meglehetősen dühös volt a hatodik parancsolatra. Az igaz, hogy ma minden percben rengeteg szexuális inger ömlik ránk a médiából, mégis a már emlegetett réteg sokkal határozottabban, természetesebben él tisztaságban, szinte erőlködés nélkül. Egyfajta ellenreakcióként a sok benyomásra.

- Mehet tönkre házasság amiatt, hogy nem tudják a felek egymásról, milyenek az ágyban?
- Házasoktól tanultam meg a választ: ha két ember között megvan a lelki, szellemi kapcsolat, akkor a testi kontaktus beáll. Fordítva egyáltalán nem biztos, hogy igaz. A tönkrement kapcsolatok nagy részében a testi kapcsolat megvan, de mögötte, a mélyben nincs kommunikációs bázis, lelki egység. Az udvarlási szakaszban az érzések szintjén kell beszélgetéseket folytatni, egymást megismerni, családi hátteret megnézni és még ezerféle dolgot megtenni. Inkább ilyenekre kellene helyezni a hangsúlyt.

- Miért nem elég az élettársi viszony, ami jóval egyszerűbbnek tűnik, mint a házasság?
- Egyszer feltettem a következő kérdéseket valakinek, aki hasonlót kérdezett. Tudja-e, hogy az élettársi viszonyból fele annyi gyermek születik, mint a házasságból? Tudja-e azt, hogy az élettársi viszonyban lévők nem hordozzák el az öregjeiket, egymást, a következő nemzedéket? Tudja-e hogy azok a nők, akik úgy mennek el szülni, hogy már nincsenek együtt a gyerekük apjával, a gyermekek hatvan százaléka élettársi viszonyban fogant? Az élettársi viszony nem alternatívája a házasságnak, mert lelkük mélyén az emberek a teljes elköteleződésre vágynak. Egy lány mesélte, hogy sokan sírtak az esküvőjén, mert ők soha nem fogják hallani azt, hogy „Igen, Isten szent színe előtt feleségül veszlek téged”, mert a társuk nem hajlandó erre. A skandináv országokban és Észak-Amerikában, ahol először liberalizálták a házasságot, ismét növekszik a házasságkötők száma. Ez is egyfajta népszavazás.

Forrás: MERtnet