2010. február 28., vasárnap

Hiszek a romokon - rockoratórium

Hiszek a romokon rockoratórium, a Szegedi Dómban

2010. március 17-én szerdán este 19 órától.



A mű az Erdélyi Egyházmegye 1000 éves fennállásának ünnepére készült. Az ősbemutató Marosvásárhelyen 2009 márciusában volt, amit újabb bemutatók követtek Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Nyárádszeredában, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, és Gyergyóalfauban.

Az előadás fő üzenete, hogy magyar népünknek halaszthatatlanul szüksége van a lelki, gondolkodásbeli megújulásra, ha meg akar maradni az elkövetkezendő évtizedekben.

Kerettörténete: gyülekeznek a Csíksomlyóra menő zarándokok a csíki hegyekben, a Szép-havason, a Szent László kápolna romjainál. Virrasztanak, emlékeznek, bűnbánatot tartanak. Ez a biblikus magatartás a történelmi határhelyzetekben segít önmagunkra, életünk alapjaira való rátalálásban. Megszületik a döntés, ellene-mondás mindannak, ami lelkileg, testileg, elpusztítja a személyt, a családot, a közösséget. Emberi lelkünk követel egy egyértelmű állásfoglalást az élet, Jézus Krisztus mellett – ez a hitvallás.

Zeneszerzők: Gyárfás Levente – Csiszér László


Bemutatja a Mustármag Ének-együttes

Szólisták: Nyisztor Ilona, Madaras Ildikó, Mezei Ildikó, Boros Emese, Csiszér László, Fülöp Csongor István, Mészáros Lehel, Sebestyén Péter

Az előadás után megtekinthető egy képkiállítás, "Szegediek a csíksomlyói búcsúban" címmel.

A program, a Szegedi Katolikus Plébániák, a Rendezvényház Nonprofit Kft., TiszapART Televízió, Rádió 88 és a SZEGEDma.hu támogatásával valósul meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése