Bíró László püspök úr (MKPK családreferens püspöke) a 15 éves Jubileumi Antióchiás Hétvégén elhangzott beszédének felvétele
alapján közlöm.
Nagyon ajánlom... :)
- o -
„Hogy majdan boldog házasok legyünk”
(Bíró László püspök úr)
Ilyen címet adtak nekem, nem erről fogok beszélni: Hogy majdan boldog házasok legyünk. Messzebbről indulnék, hátha még van közöttetek olyan is, aki esetleg arra gondol, hogy szerzetes vagy pap legyen. Onnan indulok, jó? Én azt gondolom, hogy alapvetően az ember boldogságra vágyik. És miből születik a boldogság?
Van egy nagyon kedves
tanmese Teilhard de Chardin írja, hogy
mi a boldogság. És ez a mese arról szól, hogy van egy turistacsapat, ott vannak a turistaházban és elhatározzák, hogy kimennek és megmásszák a közeli hegyet. Odaérnek a hegy lábához, fölnéznek a hegy csúcsára és látják, hogy a hegy fölött hatalmas felhők tornyosulnak. A csapat menten három részre bomlik. A csapat első része azt mondja, hogy gyerekek olyan felhők vannak a hegy fölött, mi visszafordulunk a turistaházba, nem akarunk bőrigázni. És visszafordulnak. A csapat második része, azt mondja, hogy igazatok van, hatalmas felhők a hegy fölött, de ha kijöttünk ide a hegy lábához, olyan szép ez a pázsit, leheveredünk. És letelepedtek. Zsibbadt az egyik oldaluk, fordultak a másik oldalukra és így eltelt a nap. Csapat harmadik része azt mondta, mi azért jöttünk, hogy megmásszuk ezt a hegyet. Nekivágunk, nem vagyunk cukorból végül is. Ez a csapat, ami három részre bomlik, ez az emberiség maga. Emberiség egy része abban látja a boldogságot, hogy visszamegy a turistaházba. Ha ez a csapat vallássá tömörül, ők keresik a nirvánát. Minden baj oka az élet utáni vágyódás, a nirvána ennyit jelent. Akik pedig leheveredtek a fűbe, írja Teilhard, ők a hedonisták, a bonvivánok. Semmi erőfeszítés, élvezd az életet. A csapat harmadik része, akik nekivágtak a hegynek, azok nagyjából mi lehetnénk, keresztények. Azt mondja Teilhard, hogy el lehet dönteni objektíve, hogy
melyik út visz a boldogsághoz. És ő azt mondja, hogy benne állunk egy evolutív világban. Egy szüntelen fejlődő világban. Föltenni ezt a kérdést, hogy melyik adja igazán a boldogságot, azt mondja, olyan mintha már fönn ülnél a vonaton és a vonat száguld veled Párizs fele és te mindig azon golyózol, hogy most akkor Párizs fele menjek vagy Marseille fele. Tehát egy iránya van a boldogságnak: előre, fölfele. Erőfeszítést kíván.
Ugye a boldogságot az adja, azt gondolom,
ahol leginkább mások öröme tudok lenni. Abban az életállapotban találom meg a boldogságomat, amely nekem való. Ahol leginkább szét tudom magam ajándékozni. Az életnek egyetlen feladata, azért vagyunk, hogy szétosszuk önmagunkat. Az izgalmas kérdés, hogy merem-e vállalni azt az elhívatottságot, ahol leginkább szét tudom magamat ajándékozni. Van, aki úgy gondolja, hogy akkor tud leginkább szétajándékozni, ha házas lesz. Van, aki úgy gondolja, ha nem lesz házas, hanem elmegy szerzetesnek vagy papnak. Nem szeretek csak a házasságról beszélni, amikor boldog jövőről van szó. Egyenlő esélyes mindegyik életállapot. Már pap voltam amikor - persze vastagon - amikor II. János Pál pápa sorjában mindegyik életállapotról írt egy-egy buzdítást, apostoli buzdítást. Írt a szerzetesekhez egyet: a „
Vita consecrata”, „Megszentelt élet” kezdetű; írt a házasokhoz egyet: „
Familiaris consortio” és írt a papságról, a papnevelésről egyet: „
Pastores dabo vobis”. S mind a háromban leírja ugyanazt.
Mind a három állapot, tulajdonképpen jegyesi állapot. Én tőle tudtam, de előtte is hallottam, de egészen mélyen tőle értettem meg, hogy mennyire egyforma a három állapot: a szerzetesség, a papi és a házas állapot. (…) Azt mondja II. János Pál pápa, a szerzetes, a pap és a házas ugyanarra van meghívva, hogy mutassa be a világnak, hogy Isten, a vőlegény Krisztusban, hogyan szereti az Ő egyházát, az Ő népét. Tehát mind a három alapvető állapot - de tudjuk van több állapot is: özvegyi állapot, sok minden más is – mind a három állapot lényegében ugyanarról szól: egy eljegyzett állapot. A házas is, a szerzetes is, a pap is… egy életen át… odaadott állapot. A vőlegény és a mennyasszony, ha normálisak, akkor osztatlan szívvel ragaszkodnak egymáshoz… és ettől boldogok. Persze sokszor ez erőfeszítést is kíván. (…) Alapvetően mindnyájunknak ez a hívatása. Hogy osztatlan szívvel ragaszkodjunk valakihez. Egy idős pappal beszélgettünk a papi lelkiség lényegéről. Egy asztalnál voltunk kettesben, letette az eszcájgot a kezéből és úgy kérdezte: Tudod mi a papi lelkiség lényege? Aszongya:
Csak valakiért lehet élni, valamiért nem. Igen, a házas is, a nem házas is, aki az egyházban fölvállalja a teljes önátadást, mindegyik valakiért él. Én se valamiért élek, hanem valakiért. A házas is valakiért él. (…)
Mind a három állapotra, boldog állapotra, a készület ugyanaz. Ugyanaz. Alapvetően mert mindegyik életállapot valakiért való élet, föl kell tudni nőni ahhoz, hogy szeretni tudjunk.
Mit jelent szeretni? Nyílván nagyon sokféleképpen megfogalmazták ezt a történelemben. Alapvetően a szeretetnek két összetevője van: önátadás és elfogadás.
Az
önátadás… a szeretetteli adás. Valaki nagy gondolkodó, mikor beszélt a szeretetről Jézus szavát idézi: „Én vagyok az élet kenyere, aki e kenyérből eszik, az örökké él.” Azt mondja ez az író, hogy micsoda öntudata van Jézusnak: azt mondja, hogy egyem. Azt mondja, ha én valakit szeretek és kéri a legkedvesebb tárgyaimat, gondolom, odaadom neki. (…) Ha azt kéri, engedd, hogy „megegyelek”, akkor megtorpannék. Mert mindjárt bevillanna az agyamba, hogy mennyi „mérgező anyagot” vinnék be a szervezetébe. És itt kezdődik az életállapotra való fölkészülés. A szeretet adás, önajándékozás. Akár házasságra készülök, akár szerzetesi vagy papságra készülök, mindegyik
teljes önátadást kíván, akkor leszek boldog. Föl kell menni a hegyre. És készülni házasságra vagy majd más életállapotra, jelenti, hogy „fogyaszthatóvá” teszem magam. Akik házasság előtt álltok, már most készítsétek magatokat ajándékul valakiknek, valakinek. Hogy igazán ajándék lehessek a jövendőbelim számára, házastársam, gyerekeim vagy híveim, szerzetestársaim számára, ahhoz egész emberré kell válnom. Itt kezdődik a boldog életállapot. Mennyire sikerül nekem – 14, 16 évtől a 27 évig az Antióchiában – ebben a közel 10 esztendőben – mennyire sikerül magamat ajándékká tenni.
Ajándékká lenni, egész emberré lenni - úgy is mondhatnám: egészségessé lenni három síkot jelent. Egyrészt
fizikális szinten, másrész
szellemi síkon, harmadrész pedig
lelki síkon. Na, most hát ugye iskolákat szokták úgy kategorizálni, mint versenyistálló. Némelyik iskolában agyalják az embert, és csak az agyával foglalkoznak, azt osztályozzák, és akkor hagyom magamat agyalni és nyerem az országos matematikai versenyt, de már kettőt se tudok lépni, mert fizikálisan elhanyagolom magam. Elő tud fordulni. Az izgalmas az, – most nézzél magadba – hogy mennyire van
egyensúlyban az élet ezen a három területe bennem. A lelki, a szellemi és fizikális lét. Mennyire egyensúlyban bontakozik? Mennyire áll minden a lélek vezetése alatt. Tehát készülni boldog házasságra, boldog papságra vagy szerzetességre jelenti, kész vagyok arra, hogy szeressek, vagyis odaadhassam magam valakinek, ne csak önmagam torzójával lepjem meg a páromat.
A másik:
a szeretet elfogadás. Elfogadás. Föl lehet tenni a kérdést, hogy miért szeretem a másikat. Azért mert szőke? És ha megőszül? Azért mert bársonyos a bőre? És ha megvénül? Azért mert szépen csengő a hangja? És ha agyon bagózza a hangját? Akkor nem fogom már szeretni? Miért szeretem a másikat? Valaki így fogalmaz, hogy amíg meg tudod mondani , hogy miért szereted, lehet hogy nem szereted, csak kedveled. Összekeveredik benned a két fogalom, hogy
szeretni és kedvelni. Lehet hogy azt kéne szeretnem, akit nem kedvelek. Mikor azt mondod, szereted az X tanárt… kedveled, nagy valószínűséggel. Más valakit kedvelni és más valakit szeretni. A szeretet lehatol a másik személyének a mélyébe, és azt mondja a másik fele:
Jó hogy Te Te vagy. Az elfogadás. Ez a szeretet: Jó hogy Te Te vagy. Lehet olyan benne, amit szeretnék megváltoztatni, de ha nem változik meg semmi, akkor is szeretem, vagyis elfogadom Őt, mert Ő Ő.
Igen ám, de ahhoz, hogy valakit el tudjak fogadni, ahhoz
el kell magamat fogadni először. Legnehezebb mesterségek közé tartozik, hogy önmagamra igent mondjak. Valaki így fogalmaz, hogy ha nem tudom magamról elfogadni, hogy én vagyok az X, akkor hogy tudnám elfogadni, hogy a másik az Y. Azt gondolom, hogy a boldogtalan élet nagyon sok esetben abból fakad, hogy önmagamat nem fogadom el. Önmagamat értéktelennek tartom. Önmagamat nem szeretem. És ha magamat nem tudom elfogadni, magamat nem szeretem, akkor kiszolgáltatott vagyok. Nem az leszek, amiért az Isten megálmodott. Már rosszul kezdődik a párkapcsolatom. Már csak sodródok benne, mert magamat nem tudom elfogadni, nem merem föltételezni, hogy a másik elfogadna engem. És a másik játékszerévé válok és már nem azt élem, azt az életet, amiről álmodnék. Nagyon fontos észrevenni az értékeinket, örülni annak, amit meg tudok valósítani… örülni annak, hogy vagyok.
Tehát, hogy boldog lehessek, ahhoz föl kell mászni hegyekre, merni kell önmagamat ajándékká tenni, és megtanulni önmagamat elfogadni, sőt a másaikat is elfogadni. Adás, elfogadás és kölcsönösség harmóniája igazában a boldog állapot. Akár merre is küld a Jóisten. Nem lehet megúszni, a boldogságnak egyetlen egy módja van:
az ajándékozás és az elfogadás kölcsönössége. Ez távolabbi felkészülés mindegyik életállapotra, mindegyik életállapotra.
Egy valamit hagy tegyek hozzá, amit kihagytam az egészből. Hogy ajándék lehessek, ahhoz nem csak önmagammá kell lennem, hanem kell tudni kézbe venni önmagamat.
Egyfajta fegyelem kell az élethez, ezt ma nem szeretjük. Fegyelem nélkül nem vagy képes odaadni magadat a másiknak, és nem vagy képes ott tartani magadat a másiknál. Mert most láttál egy csinos fiút vagy lányt, akkor most az övé leszek, következő kanyarban látok egy még csinosabbat, akkor meg annak adom magamat oda, mert semmi fegyelmem nincsen. Az életemben hallott legszomorúbb történetei közé tartozik, mikor a nászon csalta meg a fiú a lányt, de hát meg is érdemelte, ha ennyi fegyelmet neveltek egymásba az udvarlási idő alatt. Amikor már felnőtt vagy és kivívtad a függetlenséged, akkor már senki nem állhat a sarkadban, hogy ezt tedd, meg azt tedd, neked kell tenni. Hol van a tekinteted, hol van a füled, merre lépsz, mert neked már nem mondják.
Sokszor jönnek hozzám, hogy talán papi hívatása, vagy szerzetesi hívatása van, s várja a nagy jelet, hogy az Úristen megbillenti hátulról, bebillent egy szemináriumba vagy kolostorba. És nem billenti be az Úristen. (…)
Melyik életállapot az enyém… a három közül? Mi az Isten akarata? Minek alapján dönthetem el? Azt szoktam erre válaszolni, hogy Isten akarata fölismerhető az adottságaimból, a körülményeimből. Merjem a nehezebbet választani, de nem biztos, hogy a nehezebb az Isten akarata. S minél kevesebb önzéssel. Nagyjából erre kell figyelni: tehát mi az adottságom: Szokták mondani, hogy aki lát egy csöpp vért és elájul, ne menjen sebészorvosnak. Mik az adottságaim? Mik a körülményeim? Mehetek arra fele. S tényleg merjek önzetlen lenni mindhárom állapothoz. Melyik állapotban tudok boldogítóbb lenni és boldog lenni? Ez a döntő kérdés. Ez a döntő kérdés.
Innentől kezdve menjünk a házasság fele,
hogy boldog házasok legyünk. Idáig az volt, hogy mindegyik állapotra közös a felkészülés. Most a házasság. Figyeljünk arra a különbségre, hogy kedvelem vagy szeretem. Nem elég valakit kedvelnem, szeretnem kell.
Azt szokták mondani, a szerelem vakká tesz, én azt mondom a szerelem látóvá tesz. Mind a két mondat igaz. Miért mondják azt, hogy a szerelem vakká tesz? Mert sokszor megtapasztalják az emberek, hogy vakká tesz. Igen, egy okos embertől tanultam meg, hogy létezik szerelem szeretet nélkül. A szeretet nélküli szerelem az vakká tesz. A szeretettel párosuló szerelem meg látóvá tesz. Ilyen szerelmeknél lehet látni, hogy pontosan tudják egymás végességét, egymás hibáit, testi csúnyaságait, s mégse tudnák elképzelni egymás nélkül az életüket. Tehát a szerelem, ha szeretettel párosul, látóvá tesz, ha csak úgy magában egy érzéki vonzódás… az vakká tesz. Tehát szeretni kell a szerelemben is… Egymás végességét is… Egymás hiányosságait is. Az igazi párkapcsolatban, tulajdonképpen az a felszabadító, hogy én szeretem őt, kimondom kimondatlanul is feléje: jó hogy Te Te vagy, és ő is ezt mondja felém: jó hogy Te Te vagy. S végre
mind a ketten az lehetünk, akik vagyunk, nem kell kirakatot rendezni, szín játszani, mert tudom, hogy elfogad mindenestül. S ettől boldogító a szerelem. Hogy tetőtől talpig elfogadott vagyok. Örülök a másiknak, és ő is örül nekem. Tehát a szerelem. Minden egészséges lelkű ember az ellenkező neműhöz vonzódik, az úgy önmagában kevés. Tehát szerelem a szeretettel párosulva, itt kezdődik a párkapcsolat. Itt kezdődik a párkapcsolat. Tiszta látás, s annak a megélése, hogy a hiányosságaival együtt csak vele tudnám elképzelni az életemet, Ő számomra most az egész világ.
Ahogy mondtam az előbb,
a szerelem is, ahogy az ember önmagában,
három síkon épül: lelki síkon, szellemi síkon, testi síkon. A nehézkedési erő az visz a testi sík irányába. Ha én nem lennék pap, akkor is óva inteném a világot már, hogy állj. Állj. Mi az, amit tegyünk inkább? Mert alapvetően itt nem a szexualitás tiltásáról van szó, hanem a szexualitásnak a helyén tartásáról van szó. A
tisztaság az nem a szexualitásnak a visszautasítása, hanem
a szexualitásnak a személy alá rendelése, integrálása az egészbe. Csúnya hasonlattal azt szoktam mondani, hogy a kiskutya az utcasarkon nem tudja szeretettel megcsinálni a másik kiskutyát, önmagát nem tudja hozzátenni ahhoz, amit tesz. Sok fiatal is így van. Azt se tudja, hogy ki fia borja, akivel összefekszik, s csak két nemi szerv találkozik.
Az ember az egyetlen lény, aki a gesztusaihoz hozzá adhatja önmagát. Kezet foghatok úgy valakivel, hogy csak a mellső mancsomat nyújtottam oda, és kezet foghatok úgy is, hogy itt vagyok veled, s két ember boldogan találkozik. Ha az ember gesztusaihoz nem teszi hozzá önmagát, akkor nem emberi módon használja a gesztusait, mert az ember az egyetlen lény, aki a gesztusaihoz hozzáadhatja önmagát.
Lelkileg, szellemileg fölépíteni a kapcsolatot, ez a mi alapállásunk. Sokáig kezdő papkoromban nem tudtam mit kezdeni azzal az érvvel, hogy ezt is ki kell próbálni. Házasoktól tanultam meg, hogy
ha két ember között lelki, szellemi egység van, akkor a testi harmónia megvalósul. De fordítva semmi garancia nincs rá. Azt gondolom, hogy azok a házasságok bomlanak föl kötelezően pár év után, ahol lelki, szellemi síkon elhanyagolt a kapcsolat, s testi síkon nagyon harmonikusnak látszik. A Jóisten úgy alkotta meg az embert, különösen a női embert, hogy úgy tudja magát átadni egy életen keresztül a párjának, hogy ha már a két személy egymásnál van. Elszerelmeskedni egy életen át nem tud két ember, ha nincs lelki, szellemi egység közöttük. Az udvarlási időnek a feladata az, hogy egy életre megalapozzuk lelkileg, szellemileg a kapcsolatunkat, egységünket.
A
lelki egység, az nálunk hívő embereknél, jelenti
a vallásos élet közös cselekvéseit: közös imádságot, a közös szentmisét, talán keresünk lelki vezetőt, ha papot nem is találunk, találunk tekintélyesebb házast vagy pedig egyedülállót, akiben mindketten egyformán tudunk bízni. Tehát van közös lelki vezetőnk. Aztán az Antióchiában nem nehéz – megtanulni beszélni a hit dolgairól, tanúságtevően, egy igazság hogyan világosodott meg számomra, egy eseményben, történésben hogyan láttam meg az Isten szeretetét, ezekről tudjunk beszélgetni. A lelki egység az egyik módja tehát a közösen megélt vallásosság. A másik része az, hogy megtanulunk kommunikálni – ez a téma Antióchiában is – megtanulunk kommunikálni egymással. Mindig az mondom, hogy igazi elmélyült párkapcsolatban a másikat az izgatja, amit csak te tudsz kimondani. Az igazi beszélgetés a párkapcsolatban nem az, amit mindenki lát az életünkből, végül is a házasság is így működik, hanem amit senki nem lát… csak Te, s a párod erre kíváncsi. Tehát megosztani, amennyire az ember képes rá, önmagunk belsejét egymással. Ez a lelki egység, kommunikáció. Tudjátok, az egyik naptól a másikig annyi minden történik, hogy nincs másra időtök se, ha komolyan csináljátok, minthogy megbeszéljük a dolgokat. Tehát minden randin meg kéne beszélni, hogy mi történt események szintjén az elmúlt találkozótól, mit tervezünk a következőig, aztán hogyan éltem meg azt, ami történt, ez a mélyebb síkja.
Aztán mindig kéne egy pici sarkát tervezgetni a házasságnak, annyi fölösleges veszekedéstől meg lehetne óvni a házasságot, ha jó az udvarlás. Eltervezni, hogy hogyan fogtok ünnepelni, szabadságot hogyan képzeljük el, gyerekeket hogyan képzeljük el, hányat, mikor, anyagiakkal hogyan fogtok bánni. Rengeteg téma van. Szóval van álom és álmodozás. Megálmodni a házasság minden zegzugát, minél kevesebb maradjon akkorra, mire házasságot köttök, s kényszerűen bólintotok rá csak arra, amit a másik ötletel. (…) Annál könnyebb lesz majd tenni később. Tehát
megálmodni a házasságot.
Aztán nagyon fontos a boldog házassághoz,
megismerni egymás családi hátterét. Egymás családi hátterét. Olyan gyakran szavalom ezt a mondatot, hogy
két dolgot nem lehet megváltoztatni vagy nagyon minimálisan csak: a karaktert és a mintát. Mit látok egész éltemben odahaza. Nagyon fontos megismerni. Szoktam mondani esküvői beszédekben is, azon mondata a Szentírásnak, hogy „elhagyja az ember apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik” nem azt jelenti, hogy háta fordítunk a szüleinknek, ha megesküdtünk. Hanem azt jelenti, hogy egy új otthont fogunk alapítani, az otthon szép szokásait összeadjuk, integráljuk közös életünkbe. Egy megtörtént eset, nagyon-nagyon meg kell ismerni egymás hátterét: Szétmentek, aztán újrakezdtek, nem tudom mi lesz a vége, folyamatban van, egy párkapcsolat, ez egy ilyen élettársi viszony, már kétszer fölvettem őket a naptáramba esküvőre, de még élettársi viszonyban vannak. Valami olyanon vesztek össze, hogy fiúnak a mamája az mindig szokta a férfinépnek odahaza összerakni a szendvicset reggel. Az élettárs hölgy pedig, az még csak föl se kell elköszönni élettárs férjétől, csak úgy… elengedi. A fiú összerakja a szendvicset s indul. Nem gond neki biztos összerakni egy szendvicset, de akinek egész életében az anyukája összerakta reggel, az nagyon nehezen tudja megélni a gondoskodó szeretetet a felesége részéről, az élettárs részéről, ha nem rakják össze neki a szendvicset. Ilyen semmiségeken tud múlni az élet. Szóval megismerni egymás hátterét. Amit apámnál láttam, azt várom el sokszor a férjemtől. Amit anyámnál láttam azt várom el a feleségemtől. Persze szoktunk ezekből egy picikét engedni, de jó, ha már ismerjük előre az ottani szokásokat. Szóval megálmodni, figyelve egymás karakterét, egymás családi hátterét, hát a régi magyar közmondás nem butaság, hogy „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.” Ja, ebben sok igazság van… mert belénk ég a minta. Belénk ég a minta.
Tudjátok, ha nagyon hamar a szexualitásra terelődik a figyelem, akkor látszólag nagyon könnyű a kapcsolat, mert két emberben mindig gyülemlik föl feszültség, s akkor a szexualitásban ez kisül, hú de szép, hú de jó minden. Nem is tudom, hogy miért vesztünk össze két órával ezelőtt.
Kell, hogy kialakuljon a kommunikációs készség az udvarlási idő alatt és kell, hogy
megszülessen, megformálódjék a konfliktusmegoldó képesség. Tudjatok egészségesen veszekedni. Ez nagyon fontos dolog. Jókat veszekedni. Tudjátok, ha nem gyakoroljátok be, nem fog menni később. Meg tanulni veszekedni, az egy jó műfaj, bátorítalak benneteket már udvarlási időszakban is. Jó?
A boldog házasság alapja a
lelki egység, a másik pedig a szellemi egység. Tehát valamennyire meg kell ismernem a másiknak még a foglalkozását is, hogy tudjak legalább kérdezni, értsem meg, hogy mivel telik az ő napja, miért szomorú, vagy miért dühös. Annyi keserű ilyen: „Hiába mondanám meg, úgyse érti, miről beszélek.” Minimál szinten azért szellemi közösségben kell lenni szakmai vonalon is. Például hogy megértse, miről beszél a másik, mitől fáradt el. Néha látni, akkora fegyelmet kíván a házasoktól az élet. Este hazajön a férj, de halványlila gőze sincs a feleségének, hogy milyen stresszhelyzetből érkezik haza a férje. A szolidaritás szintjén is épülni kell. Tehát igenis meg kell ismernünk egymás, egymás szellemi életét. Szokták a gyerekek kérdezni, hogy legyen-e diplomája, ne legyen diplomája, nem a diploma a lényeg, hanem az, hogy mennyire vagyunk azonos szellemi szinten, megérjük-e egymást. Van-e szellemi közös nevezőnk? Abba bele lehet fáradni, ha nem vagyok szellemi társa a páromnak.
Közös lelki, szellemi élet begyakorlása alapvetően az udvarlás feladata. S ha a kettő a helyén van, akkor nem aggódok a házasság szexuális életéért. Nagyon ritka eset, mikor probléma szokott felmerülni.
Még egy picikét erről a szexről had beszéljek. Szóval, ha két ember mer
tisztán élni, ez döntés kérdése alapvetően. Van szerelmes hittan sok esztendő óta, lassan divat tisztán élni, és jópofán csinálják. Meg szokták osztani a gondjaikat, hogyan néznek mások rájuk egy évfolyam táborozás közben, hogy ők másképp csinálják. Ha dönt egy szerelmes pár, hogy tisztán élnek, az egy közös társasjáték, jópofa társasjáték. Egyre többen. Megéri. Jó játék. Szóval
a tisztasággal be lehet gyakorolni a fegyelmet. Az élethez egy alapvető fegyelem kell. Meg tanuljuk azt egymáson, hogy tudunk várni. Hány és hány alkalom lesz a házasságban, amikor huzamosabb ideig nem lehet együtt élni. És míg várunk egymásra testileg, addig begyakoroljuk azokat a gesztusokat, gyengédségeket, odafigyeléseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy harmonikus maradjon a házasság. Fegyelemmel rászorítjuk magunka a lelki, szellemi közösségre. Szóval ne menjetek a széles csapáson, megéri. Megéri. Pláne ha jön a gyerek, akkor most mi legyen. Abortusz, kényszerházasság, még nem is ismerjük egymást. Tessék türelmesnek lenni és fegyelmezettnek. Már most, mikor csak messze álmodozunk a házasságról, papságról, mindkettőhöz ugyanaz a fegyelem kell. Mindkettőhöz.
A hűséghez mindig fegyelem kell. Ja. Ilyen dolgokat mondanék most, az időm lejár attól félek.
Egyet még had mondjak talán. Kedves fiatalok, egész fiatalok, látunk sok-sok nem szép házasságot.
Higgyetek abban, hogy a tiétek szép tud lenni. Látunk sok élettársi viszonyt, tudnék hosszan beszélni negatív élményekről. Higgyétek el nem az a jövő útja. Nem az a jövő útja. Egyszer eskettem a familiában – szeretem elmondani – és a kis húgocskám, már asszonyka, hozom föl Pestre magammal, s mondja, azt látta, hogy sokan sírtak az esküvőn. És miért? Semmi rígatót nem mondtam. Azt mondja: az évfolyamtársaim. Miért sírtak? Azért mert ők soha nem fogják hallani ezt, hogy „Isten színe előtt feleségül veszlek.” Az élettárs-fiúk nem hajlandó velük anyakönyvezető elé se állni, nem hogy pap elé. Minden egészséges ember végső elköteleződésre, végső önátadásra vágyik. Vica-versa. Ebből fakad csak boldogság. Szóval
álmodjatok házasságról, boldog házasságról, tiszta szerelemre építve. Kívánok hozzá sok boldogságot, jó? Köszönöm szépen a türelmeteket.
Bíró László püspök
Bíró László
(Kép forrása: Házasság Hete)
Bíró László püspök
Bíró László
hamvazószerda, hamvas szerda (lat. feria quarta cinerum): →nagyböjt kezdő napja a latin szertartásban, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. (...)
Bíró László püspök
"S a szeretet nem szűnik meg soha."
Wass Albert
Egyházközségi farsangi batyus bál
