Karácsony - Te és az Isten

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot! Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal.

Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.

Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten. Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik. Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve.

Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán. Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát.

Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket. Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed:

Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál. Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van. Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott.

Csak nyisd ki a szemedet jól. Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységes mély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja: - Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

Wass Albert: Te és az Isten

(családPont)

"Több, mint ismétlődő isteni születésnap;
több mint csillogó ajándékok halmaza.
Több, mint 'szeretet-számlák' pazar kiegyenlítése;
több, mint ínyenc étkek ünnepi asztala...
Ez maga a csendben születő Isten,
A Szeretet teremtő jelenléte:
Jézus Krisztus."
(Simon András)


4-8 éves gyermekek a szeretetről

"Amikor nagyinak begyulladtak az ízületei, nem tudott már
előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a
nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is ízületgyulladása van. Ez
a szeretet."

"Tudom, hogy a nővérem szeret engem. Onnan tudom, mert nekem adja az
összes régi ruháját, és emiatt neki el kell mennie majd újakat venni."

"Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed,
hogy az ő szájában biztonságban van a neved."

"A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig
borotválkozó arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy
szagolgassák egymást."

"Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezdd, akit utálsz."

"A szeretet az, amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat,
anélkül, hogy te kérnél az övéből."

"A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az
inge, erre ő ezután mindennap csak azt hordja majd."

"A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg
bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték
egymást."

"A szeretet az, amikor anyu kávét főz apának, de belekortyol, mielőtt
odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, hogy
biztosan finom-e."

"Amikor szeretsz valakit, akkor sokat pislogsz, és apró csillagocskák
jönnek ki belőled."

"A szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra
abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani."

"Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy
szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell
mondani. Az emberek hamar elfelejtik."

Karácsony

"Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!"
(Wass Albert)



Több, mint ismétlődő isteni születésnap;
több, mint csillogó ajándékok halmaza.
Több, mint "szeretet-számlák" pazar kiegyenlítése
több, mint ínyenc étkek ünnepi asztala...
Ez maga a csendben születő Isten,
A Szeretet teremtő jelenléte:
Jézus Krisztus.
(Simon András)

Ghymes - Kis, karácsonyi ének

Ady Endre:
Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran
1883
Csúf karácsonyában.)

(Forrás: SzePi)

Kosztolányi Dezső - Karácsony

Kosztolányi Dezső - Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve...
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Bárdos Lajos - Aranyszárnyú angyal

Bárdos Lajos - Aranyszárnyú angyal

Szakonyi Károly - Mindenki siet haza

Szakonyi Károly: Mindenki siet haza

Már éppen zárni akartunk, dél óta alig volt forgalom; tétlenül ácsorogtam az üzletajtónál, néztem a függönyön át az utcát, a buszmegállót; így, a fehér, áttetsző szádán keresztül olyan volt az út meg a táj, mintha havazna, pedig mocskos, szürke idő járta már napok óta. Köd szállt a folyóról. A buszról lekászálódó utasok közül senki sem ugrott be sörre vagy feketére, mint máskor, áruházi papírokba burkolt csomagjaikkal átvágtak az úton a házak felé.

Némelyik még csak most cipelte a fenyőjét. Satnya fenyők voltak, már amilyenek megmaradnak így, az utolsó napra. Az én fenyőm két hete megvolt, a piacon vettem, kikötöttem a negyedik emeleti ablakunk alá a hidegre, csak ma reggel húztam be onnan, hogy feldíszíthesse az asszony. Jó előre kell gondoskodni mindenről. Megtanultam már.

Megéltem valamennyit, rászoktatott az élet, hogy idejében beszerezzem mindazt, amire szükségem van. Nem szeretem a kapkodást meg a bizonytalanságot, még a kis dolgokban sem. A színes villanyégőket is előkészítettem, komótosan, a tavalyi dobozból.

Estére eljönnek hozzánk a gyerekek a két kis unokával. Vettem építőkockát, képeskönyvet, babát, kisvasutat, mindent. Nagyon kedvelem a karácsonyi hangulatot, az ünnepi vacsorát, szeretem a fenyő illatát a szobában, meg ahogy égnek a gyertyák. Még kis jászolunk is van, benne gipszből a Kisjézus, meg körülötte a gipsz-Mária és József, meg a háromkirályok, a pásztorok, mind gipszből, színesre festve meg egy gipszszamár, gipsztehén, szóval az egész Betlehem, hátul piros celofánpapír mögött apró zseblámpaégőt lehet meggyújtani, nagyon szép.

Mindig meghatódom, mert a gyerekkoromat juttatja eszembe, aztán feltesszük a Csendes éjt, a fiam hozta a lemezt valamelyik esztendőben, azt mindig lejátsszuk, miközben szikráznak a csillagszórók, komolyan mondom, meghatódom, a sírás szorongatja a torkomat, annyira érzem olyankor a szeretetet. Ezen járt az eszem, meg azon, hogy na, nemsokára vége a napnak; a presszóslány ötkor kikapcsolta a kávéfőzőt, a főnök kasszát csinált, hátul a magyaros teremben már eloltottuk a lámpákat, szóval zárni készültünk éppen, amikor bejött az az ember.

Gondoltam, iszik valamit, aztán siet haza ez is, akár a többiek.

Tudja fene, hány éves lehetett, se öreg, se fiatal; nem látszott valami jómódúnak, ráadásul a haja a vállát verdeste, sovány volt, girhes, szakálla, bajsza nedvesen tapadt össze a ködtől. Megállt az ajtóban, előbb engem nézett meg, aztán a lányt, biccentett, összefogta a kabátját; úgy ácsorgott ott várakozva, mint akit jó szívvel kéne fogadni. Odamentem a pulthoz, hogy ha kér valamit, gyorsan végezzünk, de meg se szólalt.

– Kávét már nem tudok főzni – jelentette ki a lány.
– Kávénk nincs – mondtam a pasasnak. – Mindjárt zárunk. Mit adhatok?
– Leülhetek? – kérdezte csendesen.

Hát éppenséggel leülhetett, még nyitva voltunk.

– Tessék – mondtam kelletlenül. Gondoltam, észreveszi. De nem, mintha a legnyájasabban kínáltam volna hellyel, boldogan telepedett le az egyik asztalhoz a fűtőtest közelében.
– Mit adhatok? – kérdeztem sürgetően.

Szelíd tekintettel nézett föl – na, de ismerem én az efféle szelíd tekinteteket! Sok furcsa pasast láttam már ilyen szelídnek elsőre.

– Bort – azt mondta.
– Palackozott boraink vannak.
– Igen.
– Hétdecisek. Abasári, Furmint, Leányka.
– Vörös nincs?
– Vörös is van.
– Talán azt.
– Adj egy Kékfrankost – szóltam a lánynak. Levette a polcról, meg se törölgette az üveget, csak átadta. Elhúzta a száját, hogy már éppen csak ez hiányzott.

Vittem a bort a tálcán, a pohárral. Öntöttem a vendégnek. Közben jól megnéztem. Két tenyerét a hóna alá dugva melegedett, szemét lehunyta; majd amikor végeztem, felpillantott, mosolyogva nyúlt a pohárért.

– Innának velem?

Én már mentem vissza a pulthoz, amikor ezt kérdezte. Láttam, a lány kapható lett volna rá, de megelőztem:

– Nem uram, köszönjük.

Mert észrevettem valamit. Észrevettem, mikor a pohárért nyúlt.

– Szerettem volna, ha… – próbálkozott a pasas bátortalanul.
– Nem uram nem! – mondtam határozottan.

Intettem a lánynak, hogy jöjjön közelebb. Áthajolt a pulton.

– Nézd, milyen a keze!

A lány a vállam fölött odapillantott.

– Látod?
– Valami történt vele – mondta meglepetten a lány.
– Na ugye!

Megfordultam; arra számítottam, hogy a pasas ismét a hóna alá szorította a kezét. Tévedtem. Egyenesen ült, két öklét az asztalon nyugtatta, igaz, így most nem látszott sem a keze feje, sem a tenyere, csak az összezárt ökle.

– Szerettem volna, ha velem isznak – mondta barátságosan.

Hallgattam. A lány, a hátam mögött, a pultra könyökölt. A férfi most őt nézte. Na, te aztán nézheted, gondoltam magamban. Nem ilyen alakokhoz van szokva. Látnád csak a fiúit, gondoltam. Vagy a fiúinak az autóit. Látnád csak, kik támasztják itt a pultot miatta. Csinos lány volt, nemrég került az üzletbe, az egyik belvárosi presszóból. Nem kérdeztem miért, a főnökség dolga. Vonzotta a férfiakat a mélykivágású, fehér pulóverjével, meg a miniszoknyájával. Erősen festette magát és egy vagyont költött fodrászra, kozmetikusra. Ahogy ott könyökölt a hátam mögött, éreztem a különféle spray-k illatát. De én már nem vagyok fiatal. Különben sem érdekelt akkor semmi, csak a záróra.

– Az a helyzet, hogy nincs hova mennem – mondta a férfi.
– Nincs? – kérdezte óvatlanul a lány.
– Senkim sincs. Nem tölthetnénk együtt a mai estét?
– Velem ugyan nem – nevetett fel kurtán a lány.
– Úgy értem, hogy valamennyien. Együtt.
– Maga viccel – mondtam ridegen.

Nem felelt mindjárt. Bámult azzal az álszelíd tekintetével.

– Gondolja, hogy viccelek? Egészen komolyan kérdeztem.
– Majd éppen magával! – nyelvelt a lány. – Különben is, ma karácsony van.
– Különben is? – kérdezte gúnyos hangsúllyal a férfi.
– Igen, különben is! Ha nem tudná, ilyenkor mindenki siet haza.
– De éppen most mondtam, hogy én nem mehetek sehová.
– Az a maga baja.
– Úgy véli?

Megelégeltem a dolgot.

– Igyon, uram, igyon! Ha egyáltalán még jót tesz magának, hogy iszik. Siessen, ha megkérhetem rá.
– Csak nem akar elkergetni?

Hallgattam, mert legszívesebben azt vágtam volna rá, hogy de, bizony!

– Szóval nem tartanak velem? Ezen a napon sem?

Rettenetesen idegesítő volt, hogy csak ült ott, s a világért sem nyúlt volna a poharához.

– És mi legyen azokkal, mondjuk éppen ezen az estén, akik nem mehetnek sehová sem? Magától kérdezem – tekintett a lányra.
– Mit tudom én!
– Magát ez nem érdekli?
– Engem nem – nevetett idegesen a lány.
– Úgy gondolja, nem is érdemes erről beszélni?
– Engem nem érdekel – mondta a lány.
– Hát mi érdekli magát?
– Nézze, uram, nem kötelességünk társalogni – mondtam. – És mindjárt zárnunk kell.
– Hova sietnek?
– Bejön ide, és kötözködik – nézett rám a lány.
– Szó sincs ilyesmiről – szólt mosolyogva a férfi. – Csak szeretném megtudni, hogyan rendezték be a világot?
– Éppen tőlünk? Éppen záróra előtt egy perccel?

A pasas hallgatott, de választ várt. A lány beugrott.

– Hát jó! A világot úgy rendezték be, hogy mindenki megtalálhassa a boldogulását. Nagyon jó kis világ ez! Még ha magának valamiért nem tetszik is, tudja? Ügyességre szoktat. Aki nem boldogul, az magára vessen. És ne kötözködjön azokkal, akik szerencsésebbek!
– Á, szóval így?
– Nem tehetünk arról, hogy maga egyedül van. És, ha valamiért peches, ne velünk tárgyalja meg.
– Mert magukat nem érdekli, igaz?
– Ne vitázz vele – szóltam a lányra. Már igazán torkig voltam. – Nézze, uram! – léptem közelebb a pasashoz. – Maga csak örülhet annak, hogy nem vagyunk túlságosan érdeklődők. Remélem, érti, mire célzok?

No, az az ártatlan tekintet! Felbőszültem.

– Örüljön, hogy nem kérdeztem meg, mitől véres a keze!

Nem lepődött meg. Lassan felemelte a kezét, és széttárta a tenyerét.

– Erre gondol?

A tenyere közepén egy mély seb volt.

A lány felsikoltott.

– Nem firtatom, mitől van. Pedig tehetném – mondtam. – A maga fajtájáról sok mindent föltételez az ember. De csak arra kérem, igya meg a borát és távozzon!

A férfi meg se rezzent, felemelte a másik tenyerét is.

– Azon is van egy seb! – kiáltott fel a lány. Hangjában, noha riadt volt, érezni lehetett a sajnálkozást is. A pasas észre is vette, hálás mosollyal bólintott. A türelmem határán voltam, de fékeztem magam.
– Nem érdekelnek a sebei. Megmondtam!
– Pedig érdekelhetnék.
– Nem akarok beavatkozni a dolgaiba. Ismétlem, csak arra kérem…
– Pedig beavatkozik. Csak nem úgy, ahogy maga gondolja.
– …csak arra kérem, igyon, fizessen, és…
– Nem is sejti, miféle sebek ezek?

Tudtam, falfehér vagyok az izgalomtól. Nem hiányzik nekem az ilyesmi. Nyugodtságot erőltettem magamra.

– Nem, uram. Lehet, hogy csak véletlenül sebesült meg. De az is lehet, hogy elkövetett valamit, és azok a sebek nem véletlenek…
– Fáj? – kérdezte most már aggódva a lány. – Nem tehetnénk valamit?

A lányra néztem:

– Mi ezeket a sebeket nem láttuk! Minket nem fog belekeverni semmibe!

Elég hangosan beszéltem ahhoz, hogy a főnök bejöjjön az irodából.

– Mi baj van, kérem?
– Semmi – mondtam olyan hangon, hogy a főnök érthette, a zavaró eseményből tapintatosan ki akarom hagyni. – Az úr fizetni akar, és távozik. Zárunk.
– Igen, zárunk – ismételgette gépiesen a főnök. A vendégre pillantott, meglátta a pasas még mindig feltartott, sebes tenyerét. Elállt a szava. – A pohártól…?
– Nem, főnök, semmi… – Félrevontam, s gyorsan elmondtam mindent. Ő közben a pasasra tekingetett, s amíg magyaráztam neki, megragadta a kabátomat.
– Odanézzen! Az inge is… Az oldalánál!

Amint hátrapillantottam, magam is láttam; a férfi szétnyitotta magán a kabátját, s előtűnt az inge, s az ingén egy vöröslő folt.

A főnök magunkhoz intette a lányt.

– Telefonálni kellene a rendőrségre.
– Most? Ugyan! – csillapítottam. – Nem nagyon örülnének, ha ilyenkor… tudja, karácsony estén… Meg aztán minket is csak zaklatnának. Már vár a család… a fene egye meg, hogy éppen ide jött be!
– Jól van – mondta a főnök –, akkor dobjátok ki mielőbb.

Besietett az irodájába.

A lánnyal visszamentünk a pulthoz.

A pasas felállt, tenyérét még mindig feltartotta; most jól látszott a bevérzett inge is.

– Ezek a sebek – kezdte szelíden, de a lány felsikoltott.
– Menjen innen!

Kapkodva megírtam a blokkot, a férfi orra alá tartottam.

– Tessék! Fizessen! És távozzon, mert zárunk!
– Csak emlékeztetni szeretném…
– Ne szeressen semmit!
– A tenyeremen, az oldalamon és a lábfejemen… Ezen az estén…
– Örüljön, hogy ezen az estén nem akarunk tudni a maga viselt dolgairól! Örüljön, hogy éppen egy ilyen békés estén… Megértette? Máskor nem úszná meg! Alászolgája!

A pasas hátrált, végre leengedte a tenyerét. Kiszámolta az asztalra a pénzt. Csendben vártunk. Nem akartam erőszakosan kidobni, pedig már ott tartottam. Hátrált az ajtóig.

Álltunk a pultnál, ő meg mindegyre bámult minket azzal a szelíd, könyörgő tekintetével. Akkor azt hittem, szólni fog még valamit, mert meg-megrándult a szája széle. De szó nélkül kiment.

– Na, gyorsan lehúzni a rolót – mondtam.

A lány segített rendet tenni. A palackból éppen csak az a deci hiányzott, amit kitöltöttem. Az is ott maradt a pohárban.

– Elment? – nézett be a főnök.
– Meg se itta a borát – mutattam.
– Majd holnap eladjuk – dugaszolta le a főnök, és betette a hűtőbe. – Majd a holnapi rumliban.
– Volt egy pillanat, amikor megsajnáltam – szólt csendesen a lány.
– Ez már a maga formája, Veronika – nevetett a főnök. – Még az ilyen alakokat is képes megsajnálni.

Ezen aztán nevettünk, kellett is egy kis nevetés az izgalomra. Odakinn ronda köd volt. Beültünk a főnök kocsijába, a lány előre, én meg a hátsó ülésre. Amint elhagytuk a parkolót, kikémleltem az autóból, látom-e valahol a pasast. De az eltűnt. Eltűnt alaposan, mert sehol sem láttam.

Na, aztán a jól fűtött kocsiban már nyugodtabb lettem egy kicsit.

(Forrás: SzePi)

Puszta Sándor - Bennünk fénylő csillag

Puszta Sándor:
Bennünk fénylő csillag

sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni

gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni

induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni

a jóságot még ma
el kéne kezdeni

óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni

(Forrás: SzePi)

Elgondolkodtató karácsony...

Elgondolkodtató karácsony...

Adtunk egy ötletet a világnak
(kapva kapott rajta!).
S most mindenki karácsonyra készül.
Vásárolni... vásárolni... vásárolni...

Vágyódtunk az ünnepre,
s megszaporodtak a hétköznapjaink,
ezüstté, arannyá nyilvánítjuk a vasárnapot -
közben mi magunk egyre szürkülünk.

Adtunk egy ötletet a világnak:
karácsony lett a fogyasztás fedőneve;
ki merné a szabad szombatját áruház helyett
a templomban tölteni?

Ki merne sajátjából ajándékozni,
s azt újjal nem pótolni?
Ki merne önmagából tárgyak helyett adni?
Ki merne felhalmozás helyett
karácsonyra szegényebbé válni?

Adtunk egy ötletet a világnak s rajtavesztünk,
(a misztériumra már nem emlékezünk).
Az Eljövendő a csöndes, tiszta, vágyó szívek
egyszerű ajtaján kopogtat
(a fényes házak telve vannak önmagukkal!);
a neve: Emmánuel.

Ismeretlen szerzőtől

Szeretethimnusz Karácsonyra

Az 1 Kor 13 karácsonyi változata

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő
harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem
szeretet,
nem vagyok egyéb, mint díszletrendező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök
kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan
megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem
szeretet,
nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegénykonyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi
énekeket énekelek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom,
de az emberek felé nincs bennem szeretet,
mindez semmit nem használ nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel
díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban
énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben,
akkor nem értettem meg, miről is szól a karácsony.

A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy megölelje gyermekét.

A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.

A szeretet barátságos az időszűke ellenére is.

A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott
karácsonyi porcelán és hozzáillő asztalterítő van.

A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból,
hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.

A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel
ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.

A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent
eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.

A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a
számítógépek elavulnak.

De a szeretet ajándéka megmarad.

(Forrás: SzePi)

Várakozás - miénk

Fodor Ákos:
ADVENT

Kit igazán vársz:
életedben él – rég itt
van, mire megjön.

---

(...) Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
(Pilinszky János)

(Forrás: Új Ember magazin Archivum)

Karácsonykor...

Rajzolta: Vicze László

„Karácsony legfontosabb üzenete: velünk az Isten”

A Magyar Hírlapban („Az akarat a szeretet tette” 19. o.) Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek nyilatkozik, aki emlékeztet az egyik fő parancsra: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. A főpásztor hozzátette: „Jézus ezt a tanítást felemeli, amikor azt mondja: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Krisztus az életét adta értünk és ez a szeretet legnagyobb kiteljesedése. Önmagunk szeretete fontos, mivel ez egyfajta mérceként szolgál. Korunk embere azért van bajban, mert a pillanatnyi érzelmeit azonosítja a szeretetével. A szeretetben helye van az érzelemnek is, de a hangsúly az akaraton van. Egy súlyosan beteg ember ápolásánál, akinek a teste tele van felfekvésekkel – nem túl szép látvány – az érzelem nem segít, legfeljebb a szánalom. Akarati tettekre van szükség. Ez a kereszténység szeretetről szóló felfogása, amely tettekben vagy tűrésben mutatkozik meg… A karácsony valójában a szív belső ünnepe, amikor – napjaink rohanó világában – a „ma” szót meghalljuk. Ez a „ma” minden idővel egyidejűvé képes lenni. Bármely idő valóságossá lehet a kairosz, az üdvösség idejével való kapcsolat által. A karácsony az evangélium hirdetésének mai napja, amely örökké időszerű, mindig és soha el nem évülő MA.”

Bábel Balázs leszögezte: „Az az idő a legfontosabb, ami most van, a jelen pillanata. Az az ember a legfontosabb számomra, akivel éppen beszélgetek. Mindig azt a munkát kell a legjobb tudásunk szerint végezni, amellyel éppen foglalkozunk. Az akarat és a cselekvés fontosságáról beszéltem, ez a szeretet tette. Az úttörőknek és a cserkészeknek azt mondták, hogy segítsék át a vak embert az utcán, vagy cipeljék az idős nénik szatyrát. A jó cselekedeteket nem kell vadászni, hiszen az alkalommal válik időszerűvé. A karácsonyi üzenet is így szól: nagy örömöt hirdetek ma nektek. Nem holnap, hanem most.”

A főpásztor hangsúlyozta: a karácsony a családokról is szól, „de a legfontosabb üzenete, hogy velünk az Isten. Az együttlét megismerése tapasztalat, amely megörvendeztet bennünket. Erre épül a béke, a szeretet és a család. Mi van azzal ez emberrel, aki egyedül él, börtönben van, esetleg háborús zónában tengeti az életét, akkor ők semmit sem tapasztalhatnak meg? A karácsony a hitből fakadó lelki élet ünnepe. Bertold Brecht szerint az ateista sem tudja függetleníteni magát a karácsony misztériumától. A hívő ember számára az evangélium szava jelenti az örömünnepet.”

Bábel Balázs érsek

(Forrás: Magyar Kurír)

Babits Mihály - Csillag után

Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok...
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton -
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
»Aranyad tilos kivinni!«
szólna ott a vámos rám.
»Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.«
Százszor megállítanának, -
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.

(SzePi - Karácsonyi versek)

Karácsony

Több, mint ismétlődő isteni születésnap;
több, mint csillogó ajándékok halmaza.
Több, mint "szeretet-számlák" pazar kiegyenlítése
több, mint ínyenc étkek ünnepi asztala...
Ez maga a csendben születő Isten,
A Szeretet teremtő jelenléte:
Jézus Krisztus.
(Simon András)