Richard Rohr: A férfi útja

"Szükségünk van az Atyával való egység belső megtapasztalására ahhoz, hogy megóvjuk magunkat a téves férfiasságtól. Ezt a belső tapasztalást a következő szavakkal is ki lehetne fejezni: "O.K. Fújd ki magad. Nem kell mindig bizonyítanod, nem kell mindig teljesítened, nem kell mindig kiérdemelned a papa szeretetét (hiszen az már úgyis megvan)." Enélkül a mélységes lelki nyugalom nélkül nem létezik igazi férfiasság.

(...)

A házaspároknak tartott szemináriumokon van egy gyakorlat, ami arra szolgál, hogy segítsen megtanítani a párnak, hogyan veszekedjen "jól". Ilyenkor a két fél megfogja egymás kezét, és egymás szemébe néznek. Azután már szabad nekik kiabálni és szitkozódni, ahogy csak a torkukon kifér. Az egyetlen szabály: nem szabad egymást elengedni. Ez különösen a férfiak számára nehéz. Ha megbántották az embert, akkor el akarja tolni magától a másikat, el akar fordulni tőle. Mindenesetre nem akarja megérinteni, és nem akar ránézni. A gyakorlat azt célozza, hogy a párok megértsék, az alap tiszta és tiszta is marad: mi összetartozunk. Ez nem a vita tárgya. Nem mindenről vagy semmiről van szó. Ezért vagyunk képesek arra, hogy fogjuk egymás kezét, s úgy vágjuk egymás fejéhez az egész állatkertet.

Az egyoldalú szövetség

Jó példa Isten irántunk tanúsított szeretete. Kezdetben Isten szövetségben áll velünk. Egyszer s mindenkorra "igent" mondott ránk. A teológusok kitalálták, hogy ez a szövetség egyoldalú dolog: Isten köti a saját népével. Isten minden feltétel nélkül elköteleződik népe iránt. A tízparancsolat elején nincs kérés, csak kijelentés: "Én vagyok a te Istened." Ez így van, mielőtt bármit is kérne az Isten. Mivel Isten egyoldalúan kötötte ezt a szövetséget, mi nem is szabadulhatunk meg tőle. Isten szeretete az ő egyoldalú ajándéka felénk. S mint a fent leírt veszekedésgyakorlatban, erősen fog bennünket, s azt mondja: "Veled vagyok." Ez az atyai szeretet, amire újra meg újra visszatérek.

(...)

Az "áldozat" latin szava a "sacrificium". Ez a szó a "sacrum facere" kifejezésből származik, ami szó szerint annyit tesz: "megszentel, szentté tesz". Az áldozatkészség, vagyis az a képesség, hogy valamit odaadjunk, feláldozzunk, valami szent dolog. A szentek olyan emberek, akiken látjuk, mi történik akkor, ha valaki feláldozza egoizmusát és önös érdekeit. S mert ez túlságosan is nagy áldozatot követelne meg tőlünk, általában cinikus kérdéseket teszünk fel az ilyen emberek motivációiról. A hősiesség, az áldozat és a szentség mögött hamis indítékot feltételezünk. Ha nem így tennénk, akkor saját magunktól is meg kellene kérdezzük, vajon mi miért nem vagyunk szentek."

Rohr munkásságának egyik súlyponti témája a férfiak családban és társadalomban betöltött szerepének napjainkra világszerte kibontakozott válsága, a hiteles férfimagatartás visszaszorulása. A megoldási lehetőségek fölvázolásában elsősorban a Szentírásból kiolvasható tanításokra támaszkodik.

Richard Rohr: A férfi útja
(Elektronikus formában: SzePi)