Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.
Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellvererését.
Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó - kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.
Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tiéd az én harcom
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád - fényű arcom.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgqPKd8rEU94Ro4SnAk6PnzWmwJCC1Hn4DkhE_OoZuissYjdCVsBbGFc1wYe0v2gwZRJm01cfMxca7Eghcj0TjaHUEtjhjYcYBE-CTTGu77rLjR9F4QcA_G-f2ef6B7104ARdLDeN-BMG4/s200/eso.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése